Mentorprogram műszaki tanulmányokat folytató női hallgatók részére

 Ha műszaki tanulmányokat folytatsz és szívesen látnál bele a témába mélyebben, akkor itt a lehetőség! Vegyél részt egy mentorprogramban!

Az ABB Kft. „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezéssel pályázatot hirdet a műszaki felsőoktatásban - az energetika és automatizálás területén - tanuló 5 fő főiskolai / egyetemi női hallgató számára. A program célja, hogy erősítsék a nők részvételét és növeljék munkavállalási kedvüket a műszaki vonalon, illetve lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

A programban résztvevő hallgató a Kiíró cég vezetői, vagy meghatározó szakemberei közül saját dedikált mentort kap, akikkel a félév során 5 alkalommal konzultáción vehet részt. A nyertesek továbbá betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.

Jelentkezési határidő: 2019. november 30. 

További információk >>

Ösztöndíjak
Pályázatok