A járványügyi veszélyhelyzet, a bizonytalanság mindannyiunk számára megpróbáltatás, melyben keressük a megoldásokat az új élethelyzetre. Dolgozunk azon, hogy projektünk MUNKAERŐ MOZAIK programját a jelenlegi járványügyi helyzethez igazítsuk, és a Velencei-tó környéken élő munkavállalók szolgálatába állítsuk.
Bővebben...
Manapság divatos szó a tudatosság. Azt jelenti, megfontoltan, tudását beleadva, szándékosan cselekszik. Azaz nem csak megszokásból, vagy ahogy alakul, hanem felkészülten, időt és energiát nem sajnálva teszünk valamit. A táplálkozásunk is ezt kívánja.
Bővebben...
A fiatalok érték-felfedezését és kreativitását is ösztönözte a Vektor Közösségi Pont néhány kimondottan fiataloknak szóló programja az elmúlt két évben. A programokba több száz, Velencei-tó környékén élő fiatalt vontuk be, hogy értékeket fedezhessenek fel és közelebb kerülhessenek a művészetekhez, ezen belül is a zenéhez és a képzőművészethez.
Bővebben...
Ha aktivitásról van szó, a Velencei-tó környékén élő fiatalokra mindig lehet számítani!
Több százan vettek részt az elmúlt két évben a Vektor Közösségi Pont által megvalósított programokon, melyek némelyike kimondottan a fiatal korosztályt célozta meg.
Bővebben...
Több száz Velencei-tó körül élőt sikerült elérni és megszólítani az EFOP-1.5.2-16 kódszámú, „Humán szolgáltatások komplex fejlesztése a Velencei-tó térségében” elnevezésű pályázat keretében megvalósított egészségkultúra-fejlesztő és életmódváltó programokon.
Bővebben...
A Vektor Közösségi Pont csapata a Velencei-tó körüli közösségi, ifjúsági, civil, kulturális, oktatási és más, az embereket támogató célok elősegítésére jött létre. Az indító szikrát egy pályázati projekt jelenti, ugyanakkor hosszú távra tervezünk. Szeretnénk a tó körül élők egy irányba húzását elősegíteni. Legyenek közös célok, a hasonló ötletek találkozzanak, az ugyanazt akarók működjenek együtt hálózatokban!
Bakos István
szakmai vezető
ESEMÉNYNAPTÁR
JEvents - Calendar Module
JEvents - Latest Events Module
A csapatunkat elindító pályázati projekt 2018 és 2020 tavasza között számos területen kezdeményez. Központi gondolata az emberek személyes támogatása a térség intenzív átalakulása közben. Célja minél nagyobb számban aktivizálni a már itt lakókat és az újonnan érkezőket is. Munkaerő Mozaik programja egyénre szabott segítséget (tesztek, mentorálás, közvetítés, képzés) nyújt fiataloknak, gyermekes hölgyeknek, leszakadóknak. Ifjúsági programja fiatalok ötleteit karolja fel, emellett az ő szemükkel – és a közösségi média eszközeivel – fedezi fel újra a térséget. Egészséget és sportot népszerűsítő számos programja a témától távol állókat is arra bátorítja, hogy mozogjanak, figyeljenek oda életmódjukra. A térség önkénteseit összekapcsolja az őket fogadó támogatandó programokkal. Mindemellett az öt településen csaknem hatvan rendezvényt és több száz iskolai, óvodai, egyéb intézményi foglalkozást tart a fenti témákban.
Mindezekkel lehetőséget, szikrát igyekszik adni egy-egy csoportnak, kezdeményezésnek. Eredménye az lesz, ha közel két év múlva tucatnyi új, az embereket segítő program, szolgáltatás jelenik meg a térségben.
A Velencei-tó térségében sok az aktív korú, de a munkaerőpiachoz nem vagy nem kielégítően kapcsolódó lakos. Az ő elhelyezkedésüket, boldogulásukat kívánjuk segíteni képességteszttel, egyéni fejlesztési tervvel, tréningekkel és tanácsadással. Reményeink szerint a programban való részvétel motivációt, kezdőlökést nyújt a résztvevők számára az elhelyezkedéshez, az életben való továbblépéshez.
Általános céljaink közé tartozik a térség lakosságának egészségmegőrzése és -fejlesztése. Napjainkban egyre többen szentelnek nagyobb figyelmet az egészségnek, a testi-lelki jólétnek, a megelőzésnek és az egészséges életmódnak, de még mindig nem elegen – ezen kívánunk változtatni programok és kampányok segítségével.
Szeretnénk a mozgás örömét minél több emberrel megosztani, valamint megmutatni a sport közösségformáló, egészségmegőrző és -fejlesztő erejét. Célunk, hogy találja meg mindenki a magához illő sportot, és legyen a sport a családok és közösségek építője!
Kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalok közösségépítésére, valamint a Velencei-tó körüli települések közösségi életében való részvételére. Programjainkkal ösztönözni kívánjuk őket arra, hogy mélységében megismerjék lakóhelyüket és ötleteikkel szerepet vállaljanak településük jövőjének alakításában is.
Munkánk során figyelmet szentelünk az önkéntesség népszerűsítésének. Élő helyi társadalom nem létezik az egymásnak nyújtott mindennapi segítség nélkül. Egy önkéntes programban való részvétel a mindennapi munka, tanulás mellett változatosságot, sikerélményt és közösségi élményt is nyújt. Több formában népszerűsítjük a másokért és magunk fejlődéséért is végzett önkéntes munkát.