Szórakozóhelyet és bankautomatát Sukoróra!
Két tucat helyi fiatal vett részt 2018. június 6-án első toborzó találkozónkon Sukorón, a kultúrházban. A srácok egymást mutatták be, majd egy élő térkép-gyakorlattal ránéztünk, hogy a település mely részéről érkeztek a fiatalok.
Az ötletek között népszerű volt egy szórakozóhely létrehozásának vágya. Felmerült még teljesítménytúrák szervezése, szabadtéri ping-pong asztalok kihelyezése, strand létesítése. Sokan sportolnak: eveznek, kenuznak, ebből látszik, hogy Sukoró egy sportbarát település. Felmerült a kultúra is, mint szórakozási lehetőség. Zsófi a szomszédos települések zeneiskolásait hívná meg közös zenélésre, volt, aki újságot írna, még úgyis, hogy hamarosan elköltözik Angliába. Laurát minden érdekli, újságot írna, fotózna, rendezvényeket szervezne. Fontos a közbiztonság is, rendőrbarát települést szeretnének a fiatalok. Volt, aki már a jövőjére gondol és házvásárlási kedvezményt szeretne.
A találkozó végén kisebb csoportokban ötletrohammal szedtük össze, ki milyen rendezvényt, újságot, honlapot, értéket tervez vagy talál Sukorón.