GÁRDONYKÁPOLNÁSNYÉKNADAPPÁKOZDSUKORÓVELENCE
EFOP-1.5.2-16-2017-00017

Tanulmányi ösztöndíjprogram

Tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdetünk közép- és felsőfokú oktatásban részt vevő, 14-30 év közötti tanulók részére azzal a céllal, hogy motiváljuk a fiatalokat a Velencei-tó térsége és településük közösségi életében való részvételre. A 2018-as tanévkezdéshez kötődő, egyszeri 50.000 forint támogatást elnyerőket 2018 nyarától aktívan bevonjuk programjaink szervezésébe.

Lelkesedés Pákozdon

Toborzó körutunk utolsó állomásaként Pákozdon jártunk július 2-án.  A helyi művelődési házban lezajlott találkozón egy híján az összes, ösztöndíj pályázatot elnyert fiatal részt vett. Nyitottak voltak, beszéltek magukról és érdekelték őket a mi programjaink is.

Bővebben...

Érdeklődő Kápolnásnyék

Toborzó körutunk folytatásaként Kápolnásnyéken jártunk június 25-én. A fiatalokról megtudtuk, hogy az átlagnál több sportoló van közöttük, olyan is, aki versenyszerűen sportol, illetve sok hobbisportoló. Ennek is köszönhetően nagy volt az érdeklődés első sportrendezvényünk, a MozgaTó iránt. Sokan jelentkeztek önkéntesnek a rendezvényre, többen maradtak, hogy egyeztessünk arról, hogyan lehetne bekapcsolni ötleteiket a programunkba.

Bővebben...

A képviselők helyében

Június 20-án Gárdonyban tartottuk soron következő toborzó találkozónkat. Sokan eljöttek a Polgármesteri Hivatal tanácstermébe. Körbe ültük az asztalt, ahol a képviselő testület tanácskozni szokott (köszönet a lehetőségért a településvezetésnek). Ettől elfogódott hangulat alakult ki, aztán érkeztek a jobbnál jobb ötletek.

Bővebben...

Milyen a jó rendezvény?

Toborzó körutunk második állomásaként Velencén jártunk június 11-én. A művelődési házban tartott találkozóra Koszti András polgármester úr is eljött. Látszik, hogy ő keresi a kapcsolatot a Velencén élő lakókkal, érdekli a fiatalok véleménye és ezúttal is kíváncsi volt ötleteikre, elképzeléseikre.

Bővebben...

Szórakozóhelyet és bankautomatát Sukoróra!

Két tucat helyi fiatal vett részt 2018. június 6-án első toborzó találkozónkon Sukorón, a kultúrházban. A srácok egymást mutatták be, majd egy élő térkép-gyakorlattal ránéztünk, hogy a település mely részéről érkeztek a fiatalok.

Bővebben...

Fiatalok toborzása közösségi programokra

Csapatunkkal járjuk a településeket, ismerkedünk a helyi fiatalokkal és toborozzuk őket tervezett programjainkra. Ezeken a találkozókon kíváncsiak vagyunk MINDENRE: mennyire vannak otthon a fiatalok a vizuális kommunikáció világában, sportolnak-e, ismerik-e településük rendezvényeit, részt vesznek-e ezeken, szerveznek-e maguk is programokat.

Bővebben...