GÁRDONYKÁPOLNÁSNYÉKNADAPPÁKOZDSUKORÓVELENCE
EFOP-1.5.2-16-2017-00017

City rally - 2019. június 3. Pákozd

Történelem és fiatalok találkozása.
A második pákozdi City rally igazán történelmire sikerült, mivel a helyi fiatalok az újonnan nyílt hadtörténeti kiállítást látogatták meg.

A program célja a fiatalok összetartozás-tudatának erősítése volt, melyet a múltra való emlékezés segítségével értünk el. A kiállításon első és második világháborús, valamint 1956-os relikviákból álló gyűjteményt tekinthetett meg az ifjúság, melyet egy öt fiatalból álló helyi csapat állított össze. A résztvevők a megnyitót követő hangverseny után Smohay Ferenc doni háborús veterán visszaemlékezéseit hallgathatták meg, majd pedig körbejárhatták a kiállítást is. Az előadás és a kiállítás egyaránt hatással volt a fiatalokra, akik korábban el sem tudták elképzelni, milyen lehetett valójában a háborús időszak. A testközeli élmények felhívták a figyelmüket arra, hogy milyen fontos a visszaemlékezés és a közösség.