Nyitott tornatermek 2019-ben
Számos sportolónak és sportolást kedvelő családnak tettük lehetővé az ingyenes testmozgást az elmúlt hónapokban Nyitott tornatermek programsorozatunk keretében.
2019 tavaszától több helyszínen nyílt lehetőség a Velencei-tó környékieknek az ingyenes sportolásra a Nyitott tornatermek programnak köszönhetően. Az érdeklődők igénybe vehették az agárdi parkerő műfüves pályáját is többek között, ahol a labdázás, focizás mellett egy barátságos mérkőzésen is összemérhették erejüket. A program több alkalommal került megrendezésre az agárdi Csuka Csarnok, illetve a Gárdonyi Géza Általános Iskola sportcsarnokának falai között, ahol a teret szabadon is használhatták a látogatók, valamint vezetett foglalkozásokon is részt vehettek. A foglalkozások között szerepelt a játékos akadálypálya, a funkcionális köredzés, a gerinctorna, a jóga, a meditáció, a nyújtás, az SMR hengerrel való ismerkedés és a zsonglőrködés is. A közösségi tömegsport népszerűsítésére a 3 Mozgás Vizi- és Szabadidősport Egyesület is hozott sporteszközöket, valamint a Vektor Közösségi Pont által rendelkezésre bocsátott deszkákkal és egyéb eszközökkel is sportolhattak az érdeklődők. Ahol felmerült az igény, ott a rendelkezésre álló teret is szabadon használhatták a résztvevők, így a kosárlabdázás, a focizás és a tollaslabdázás is szerepelt a mozgásnemek között.