Középiskola utáni tanulmányaid vagy önálló életed elkezdése megkövetelheti, hogy elköltözz szüleidtől és egy teljesen új helyen állj a saját talpadra. Ebben az esetben számtalan lehetőség közül választhatsz, többek között mehetsz kollégiumba, albérletbe vagy ha megteheted, saját lakásba is költözhetsz.

Kollégiumok

A legtöbb felsőoktatási intézménynek van saját kollégiuma, ahova a felvételedet követően nyújthatod be a jelentkezésed. Előnye, hogy jóval olcsóbb, mintha albérletbe költöznél, mindig nagy társaság vesz körül, sokszor van buli, így pedig könnyebben tudsz kapcsolatokat kialakítani. A kollégiumi élet alkalmazkodásra is tanít, hiszen a nagy közösségben elkerülhetetlen, hogy toleránsabbá válj és megtanuld kezelni a konfliktusokat. Hátránya lehet, hogy a közös terek (pl. fürdő, mosdó, étkező) nem mindig szabadok akkor, amikor éppen használnád őket, valamint vannak szabályok, amelyeket minden kolisnak be kell tartania. Arra is fel kell készülnöd, hogy gyakran megeshet, hogy nem tudsz elvonulni és magányosan, csendben tanulni, hiszen valahol valaki mindig a közeledben van.

A kollégiumi férőhelyeket általában szociális alapon osztják ki: van, ahol csak államilag támogatott hallgatók, és van, ahol önköltséges formában tanulók is kaphatnak szállást. Az aktuális jelentkezési feltételeket mindig keresd annak az egyetemnek a honlapján, ahová felvételt nyertél.

HASZNOS INFORMÁCIÓK
Ha többet olvasnál a kollégiumi életről, hírekről és a jelentkezésről, itt megteheted.
Albérlet

Albérletet találni nem könnyű, ugyanakkor rugalmasabb életet kínál, mint a kollégium. Előnye, hogy kevesebb emberrel vagy egyáltalán senkivel sem kell osztoznod rajta, megfelelhet minden igényednek. A lakótársaidat akár meg is válogathatod, csendesebb környezetben élhetsz, tanulhatsz, és még szigorú szabályokat sem kell betartanod. Hátránya, hogy a jó és megfizethető albérleteket nagyon hamar elkapkodják, valamint jóval magasabb a költségük, mint egy kollégiumi szobának.

HASZNOS INFORMÁCIÓK
Az albérletbe költözésről és az „albis” életről többet olvashatsz az Eduline cikkeiben.

Alternatíva egyetemi lakhatásra

Felvettek egyetemre és tervezgeted, hogy hol fogsz lakni? Nem tudod, mi lesz, ha esetleg nem vennének fel az egyetemi koliba, az albérletet pedig nem engedheted meg magadnak?

Ösztöndíjak
Pályázatok